A nemrég a GKID elemzése által 2022 legnagyobb forgalmú online FMCG kereskedőjének kikiáltott Kifli.hu újabb mérföldkőhöz érkezett és egy pillanatra sem lassít.
“Június elején szállítottuk ki a négymilliomodik leadott rendelést, egy kápolnásnyéki címre vitte ki a futárunk. A szakmai elismerésnél is nagyobb dicséret, hogy mindössze három és fél évnyi működés után már ennyi bevásárlást intéztek velünk a vásárlóink. Hatalmas megtiszteltetés és felelősség, hogy a vásárlók ránk bízzák az élelmiszerek kiválasztását, szállítását. Rendkívül energizáló látni, hogy nap mint nap rengeteg új vásárló csatlakozik hozzánk. Elkötelezettségünknek érzem, hogy minden nap fejlődjünk, miközben bővítjük kínálatunkat és szállítási területeinket azzal a céllal, hogy minden háztartásnak lehetőséget biztosítsunk arra, hogy megtapasztalják friss ételeinket és csodálatos szolgáltatásunkat” – mondta Gabriel Makki, a Kifli.hu ügyvezetője.
A cégvezető arra is rámutatott, hogy míg az első két millió között 9, addig a második és harmadik között 8 hónap telt el és a negyedik millióra már csak 7 hónapot kellett várni, tehát a cég folyamatosan gyorsul. Véleménye szerint az 5 milliomodik kiszállítás még idén esedékes, valamint azt is elárulta, hogy a nemrég Székesfehérváron is elindított szolgáltatással kapcsolatban a közeljövőben újabb változás várható, ami a szállítás sebességét fogja érinteni.
A Kifli.hu 2019 decemberében kezdte meg működését azzal a határozott céllal, hogy
minőségi ételeket és szolgáltatást biztosítson Budapesten és a környező településeken. A
cég gyorsan népszerűvé vált a főváros és vonzáskörzetének utcáin, a kiszállított rendelések
száma 2023 júniusában már a 4 milliót is meghaladták. A mára Székesfehérváron, valamint a Balaton és a Velencei-tó körül is elérhető szolgáltatás az üzleti sikerek mellett nagy figyelmet fordít a fenntartható működésre is:
-Újrahasznosított csomagolóanyagok
-CNG üzemanyagú flotta
-Valós megoldások az élelmiszer-pazarlás ellen.