Egyre több hűtő és fagyasztó fogy az eMAG-nál

webshopok

Bár a mobil és splitklíma-berendezések heti eladása felére, harmadára esett vissza az új rezsicsökkentési szabályok július közepi bejelentése óta az eMAG-nál, más háztartási nagygépek esetében a vállalat azt tapasztalja, hogy az eladások visszaálltak a korábbi szintre, míg például a hűtőszekrények és fagyasztók esetében pedig még növekedett is a rendelések száma.

Ahogy az a lenti diagramról is leolvasható, július elejétől augusztus első hetének végéig hűtőszekrényből és mosógépből (és mosó-szárítógépből) rendelték a legtöbbet a háztartási nagygépek közül az eMAG.hu-ról.

Mivel egész nap használatban van, sokat spórolhatunk egy új hűtővel

A nyári hónapokban a hűtőszekrény mindig slágertermék az eMAG-nál, de a rezsicsökkentési szabályok változása nyomán csaknem negyedével emelkedtek az eladások, és július közepe óta nagyjából meg is maradt az intenzív érdeklődés a hűtők iránt. Egyértelmű, hogy a vásárlók rezsicsökkentési céllal rendelik ezeket, hiszen a tíz legnépszerűbb modell mindegyike D, E vagy F energiabesorolású, tehát nagyon kedvező fogyasztású.

Az eMAG-nál a fagyasztók eladása csaknem 40 százalékkal emelkedett a rezsicsökkentéssel kapcsolatos bejelentés hetében, és azóta is folyamatosan nőnek a heti eladási számok – augusztus első hetében 60 százalékkal több fagyasztót vettek az emagos ügyfelek, mint egy hónappal korábban. Itt is egyértelműen energiahatékony készülékeket keresnek a vásárlók, a tíz legnépszerűbb modell mindegyike E és F energiaosztályú.

Kicsit vártak, majd rendeltek új mosógépet

Szokatlanul alakult a mosó-, illetve mosó-szárítógépek eladása: a július közepi kormánybejelentés nyomán ideiglenesen nagyjából ötödével visszaestek az eladások, a hónap utolsó hete óta azonban olyan stabil a növekedés, hogy most augusztus első hetében már ötödével több gépet rendeltek az eMAG-tól, mint a bejelentés előtt. Beszédes, hogy a tíz legnagyobb számban rendelt modell között csak mosógépeket találunk, mosó-szárítógépeket nem, és a top 10 mosógép között csupa B, C, D, E energiaosztályú van, csupán egy G-s (ami a korábbi A++-nak felel meg, tehát szintén elég kedvező fogyasztású).

Különálló szárítógépből eleve csak nagyjából hatodannyit rendeltek azonos időszakban az eMAG-tól, mint mosógépet, így a rezsicsökkenés feltételeinek változása csak nagyjából 10 százalékos mínuszt generált az eladásokban. A legnépszerűbb szárítók G energiabesorolásúak, azonban a top 10-ben van három ennél kedvezőtlenebb fogyasztású, korábbi modell, amelyek nem hőszivattyús, hanem az energiaigényesebb kondenzációs szárítási megoldást használnak.

Többen vásárolnak hitelre, kilőtt a csomagautomata is

Dacára szigorodó rezsicsökkentésnek, tűzhelyből és sütőből továbbra is az elektromos típusok a legkelendőbben a eMAG-nál, bár a bejelentés környékén egy-két hétig a gáztűzhelyek eladásai is emelkedtek.

Tavaly júliushoz képest több mint kétszer annyian, míg idén júniushoz képest közel ötödével többen vásároltak az eMAG-tól saját forgalmazású terméket hitelre idén júliusban, emellett 4 százalékkal nőtt egyetlen hónap alatt az online bankkártyás fizetések száma. Az eMAG által forgalmazott termékek átvételi módjai között több mint 20 százalékkal emelkedett az easyboxos átvételek száma júniushoz képest. Ha pedig a tavalyi nyár azonos időszakához hasonlítjuk a számokat, 200 százalék feletti növekedést produkált a csomagautomatás átvételek aránya.

A legnagyobb számban rendelt háztartási nagygépek az eMAG.hu-n július 1. és augusztus 7 között:

hűtőszekrény

mosógép és mosó-szárítógép

klímaberendezés (mobil és split)

fagyasztó

sütő

tűzhely

különálló szárítógép