Idén nyáron a hazai webshopok 4 százaléka kínált valamilyen terméket előfizetéses formában, azonban az adatok szerint ez az arány két-három éven belül várhatóan 23 százalékra nő. Az, hogy közel ötszörösére nőhet az előfizetéses vásárlást kínáló webáruházak száma, jól mutatja a piacon zajló jelentős változásokat – ismertette a Visa támogatásával készült friss kutatásának eredményeit a Shoprenter.
A felmérés során 998 hazai webáruház tulajdonosa osztotta meg véleményét és jövőbeli terveit. Jelenleg a magyar webáruházak mindössze 4 százaléka kínál előfizetéses vásárlási lehetőséget. Azonban a jövőbeli terveket vizsgálva kiderül, hogy 2024-ben 7 százalék tervezi bevezetni ezt a modellt, és további 12 százalék a következő 2-3 év során, így 2027-re az előfizetéses vásárlást kínáló webáruházak aránya elérheti a 23 százalékot.
„Ez közel ötszörös növekedési potenciál, ami első hallásra irreálisnak tűnhet, azonban egybevág a nemzetközi tapasztalatokkal. Ráadásul a magyarországi növekedés még ennél is intenzívebb lehet, mivel a kutatás szerint a webáruházak egy jelentős része még nem hozott döntést az előfizetéses modellek bevezetéséről. A megkérdezettek 29 százaléka nyitott lenne a lehetőségre, míg 15 százalék bizonytalan ebben a kérdésben” – mondta Rab Máté, a Shoprenter ügyvezetője.
Innovátorok és lemaradók
„A Visa több kezdeményezése irányul arra, hogy a hazai mikro- és kisvállalkozásokat támogassa, valamint hozzáadott értékű szolgáltatásokat fejlesszen. Emellett folyamatosan innoválunk, hogy az online vásárlás élményét és biztonságát fokozzuk. A Vevőből előfizető programmal is ezt a célt tűztük ki, és a kutatás adatai jól mutatják, hogy az előfizetéses modell bevezetése jelentős növekedési potenciált hordoz a következő években a hazai kkv-k számára – mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.
A legnagyobb innovációs hajlandóságot az előfizetéses vagy visszatérő vásárlást támogató szolgáltatások bevezetésére az élelmiszer és ital, valamint az irodaszerek és taneszközök kategóriájában működő e-kereskedők mutatják az adatok szerint. Az élelmiszer és ital szektorban már a vállalkozások 11 százaléka alkalmaz előfizetést, és további 38 százalék nyitott rá. Hasonlóan magas az érdeklődés az irodaszerek és taneszközök piacán, ahol 10 százalék már használ előfizetéses modellt, és 36 százalék tervezi bevezetni 2024-ben.
Ugyanakkor a kutatás rávilágít arra is, hogy a webshopok 32 százaléka határozottan elutasítja az előfizetéses modellek alkalmazását. A bútor és régiség, valamint az otthon és design kategóriákban tevékenykedő e-kereskedők a legkevésbé nyitottak az ilyen típusú szolgáltatásokra: a bútor és régiség szektorban a vállalkozások 39 százaléka, míg az otthon és design területen 46 százalék nem tervezi az előfizetéses modellek alkalmazását.
„Pedig az otthon és design, valamint a bútor és régiség kategóriákban is komoly lehetőségek rejlenek az előfizetéses modellekben. Rendszeres lakberendezési tanácsadás, szezonális dekorációk, vagy exkluzív, limitált kiadású termékek révén a vállalkozások stabil, hosszú távú bevételi forrást érhetnek el, miközben növelik a vásárlói hűséget. Az ilyen innovációk kulcsfontosságúak lehetnek a piaci versenyképesség fenntartásában, mivel a fogyasztók egyre inkább értékelik a kényelmet és a személyre szabott ajánlatokat” – mondta Stampf Attila, a Humanize ügyfélélmény-folyamat tervezője.
A tudás, mint versenyelőny
A webáruházak versenyképessége szempontjából ma már létkérdés, hogy kínálnak-e előfizetéses szolgáltatásokat. Nem az a kérdés, hogy a magyar fogyasztók hajlandóak-e előfizetni termékekre és szolgáltatásokra, hanem az, hogy hazai vagy külföldi webáruházban teszik ezt meg.
Az előfizetéses e-kereskedelem elterjedése ezért kulcsfontosságú a szektor növekedése és versenyképessége szempontjából, ahol az edukáció és a technológiai hozzáférhetőség meghatározó szerepet játszik. Ebben nyújt támogatást a Shoprenter és a Visa Vevőből Előfizető Programja, amelynek célja, hogy a vállalkozások számára megkönnyítse az előfizetéses modellek bevezetését és működtetését, mindezt gyakorlati útmutatásokkal, eseményekkel és szakértői támogatással segítve.
Ideális terjedési feltételek
Az előfizetéses e-kereskedelem terjedését egyre több innováció támogatja, amelyek alapját a kártyás fizetési megoldások és a tokenizáció széleskörű elterjedése adja. A kutatás adatai szerint az online bankkártyás fizetés a webáruházakban már a rendelési arányok 32 százalékát teszi ki, idén először megelőzve az utánvétet. Emellett a mentett kártyás fizetések (4 százalék) és az ismétlődő fizetések (9 százalék) tovább erősítik a vásárlói rugalmasságot, elősegítve az előfizetéses modellek elterjedését.
Az online fizetés mellett további peremfeltételek, az e-kereskedelem és a logisztikai rendszerek folyamatos fejlődése, egyre kedvezőbb feltételeket teremt az előfizetéses e-kereskedelem elterjedéséhez. Az automatizált rendeléskezelés, a gyors kiszállítás és a rugalmassá vált fizetési megoldások révén az e-kereskedők ma már jelentős beruházás nélkül indíthatják el előfizetéses szolgáltatásaikat. Magyarországon például a Shoprenter olyan technikai infrastruktúrát biztosít a webáruházak számára, amely lehetővé teszi számukra, hogy könnyedén bevezessék saját előfizetéses rendszereiket. Ezek a fejlesztések nemcsak a kereskedők, hanem a fogyasztók számára is kényelmesebb és gördülékenyebb vásárlási élményt biztosítanak.