Felpöröghet a divatágazat

trendek

A több mint egy éve tartó járványügyi korlátozások után a kereslet ugrásszerű fellendülése várható a divatágazatban, mivel a fogyasztók alig várják, hogy bepótolják az elhalasztott vásárlásokat. A „bosszúköltés” jelensége már nem csak az Egyesült Államokban és Kínában, hanem egyes európai országokban is tapasztalható. A Glami.hu divatkereső adatai szerint Magyarországon január óta érzékelhető, hogy nő a szándék az elmaradt vásárlások bepótlására és a ruházati termékek szélesebb körének megvásárlására.

A világ népességének több mint egyharmada korlátozások között éli az életét, így az online vásárlók fogyasztási szokásai és prioritásaik jelentős változásokon mentek keresztül. A divatágazatban a járvány legfontosabb hatása, hogy az irodai munkavégzéshez és a közösségi eseményeken való részvételhez szükséges ruhákra való igény visszaesett, és az ezen alkalmakhoz megfelelő ruházati termékek megvásárlását a fogyasztók későbbre halasztották.

Azonban, ahogy a zárlatokat és a karanténintézkedéseket fokozatosan feloldják, illetve a lakosság beoltatja magát, egy új jelenség van kirajzolódóban. A „bosszúköltés” fogalma, a bezártságból való kiszabadulás után az eladások hirtelen fellendülését jelenti és nemcsak az Egyesült Államokban és Kínában, hanem egyes európai országokban is érzékelhető. Ilyenkor hirtelen ugrás tapasztalható az értékesítésekben, különösen a luxuscikkek területén. Kínában, ahol 2020 nyaráig jelentősen lazultak a korlátozó intézkedések, a kiadások akár 90%-kal is növekedtek, valamint az amerikai lakosság is hatalmas megtakarításokat halmozott fel a világjárvány kezdete óta. A Bloomberg Economics becslése szerint ez az összeg 1,7 billió dollárra tehető és a gazdaság újjáéledésével a következő két negyedév a fogyasztói kiadások tekintetében a legerősebb időszak lehet az elmúlt 70 évben.

A fellendülési hullám az online kereskedelemben hatékonyan előjelezhető, mivel a bosszúköltéseket megelőző egyik lépés az, hogy az online vásárló fogyasztók a webáruházakban való böngészés során a számukra érdekes termékeket elmentik, illetve hozzáadják a kívánságlistájukhoz. Ezek többsége ruha, cipő, táska, ékszer, valamint olyan ruházati termékek, amelyekre a távmunka és a távolságtartási szabályok miatt az utóbbi időben kevésbé volt szükség.

A glami.hu divatkereső adatai alapján Magyarországon már az év eleje óta érzékelhető a szándék, hogy felkészülünk a ruhák szélesebb körének megvásárlására ugyanis a keresőplatformon – ahol 250 partnerüzlet 1 millió terméke között válogathatnak a látogatók – 2021 januárja és márciusa között hónapról-hónapra 20%-kal nőtt a kívánságlistára helyezett tételek száma a magyar felhasználók körében. A kívánságlisták használata azért is egyre népszerűbb, mert a felhasználók így könnyen nyomon követhetik, hogy mikor érdemes megvásárolni kedvenc darabjaikat, mivel rendszeres e-mail értesítést kaphatnak a listájukon szereplő kedvezményesen kapható árucikkekről.