Mostantól a Wolt magyarországi felhasználói egyszerre két, ugyanazon a környéken található étteremből vagy üzletből is rendelhetnek – egyetlen szállítási díjért.
A funkciót először Helsinkiben tette elérhetővé a Wolt, a napokban pedig elkezdte kiterjeszteni azt Magyarországra, Horvátországra és Szlovákiára is.
Az elmúlt években a Wolt jelentősen terjeszkedett az éttermi ágazaton kívülre is, egyre többen rendelnek a Wolton keresztül például élelmiszert, állateledeleket vagy épp elektronikai termékeket, amely az a Wolt 2023-as évösszegző közleményéből is kiderült.
“Sokan találkoztunk már olyan helyzettel, amikor hasznos lenne több vásárlást a Wolton keresztül egy rendeléssel lebonyolítani. Például egy család két különböző étteremből rendelne vacsorát, vagy valaki elintézné a nagybevásárlást is az ételrendeléssel egyszerre. Különböző csatornáinkon messze ezt a funkciót kérték legtöbben tőlünk felhasználóink, és nagyon örülünk, hogy végre bemutathatjuk nekik” – tette hozzá Hartyányi Orsolya.
A dupla rendelés az alábbiak szerint működik:
Az első rendelés a korábbiaknak megfelelően történik. Ezután a vásárlónak 10 perce van arra, hogy a rendelését kiegészítse egy ugyanazon területről származó egyéb vásárlással, amelyről az alsó sávban felugró időzítő is emlékezteti. A Wolt applikációja ehhez a környéken található üzleteket és éttermeket listázza kategóriákba rendezve (pl. Desszertek, italok, élelmiszerek), így könnyítve a vásárlást.
Amennyiben egy Wolt+ előfizető első rendelését Wolt+-os partnerhelyről adja le, úgy mindkét rendelésénél díjmentes a házhozszállítás.
A dupla rendelés funkcionalitása (pl. a két rendelési helyszín közötti távolság bővítése) folyamatosan növekedni fog.
A Wolt jelenleg 80 városban van jelen Magyarországon és továbbiak nyitását tervezi idén.A dupla rendelés idővel minden magyar városban elérhető lesz.