Folyamatos a fejlődés a hazai logisztikában

logisztika

A nemzetközi trendekkel szinkronban a hazai logisztikai szektort is a folyamatos innováció jellemzi. Ennek még az orosz-ukrán háborús konfliktus, valamint a kimagasló inflációs adatok sem szabtak ez idáig gátat. A kihívások ellenére a szektort tehát továbbra is a fejlődés és a folyamatos megújulás jellemzi, melynek szerves részét képezik nemcsak a tárgyi eszközöket, de az emberi erőforrást érintő fejlesztések is.

A 2022-es év a kihívások éve volt. A logisztikai szektor még nem hidalta át teljes mértékben a koronavírus-járvány okozta próbatételeket, amikor is egy újabb korszakba csöppent. A kihívások egy új szakaszába, amely a korábbi nehézségekkel együtt újabb feladatok elé állította a szektort.

„Még a koronavírus-járvány javában éreztette hatását a hazai és a nemzetközi logisztikában is, amikor 1 éve új szakaszába lépett az orosz-ukrán konfliktus. Ez természetesen nagy hatással volt a logisztikai szereplőkre is, hiszen ezt követően a növekvő infláció és a rekordokat döntögető energiaárak újabb komoly nehézségek elé állították a szektort” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A kihívások ellenére fejlődések sora tapasztalható

Mindezek ellenére 2022-ben rekordszámú befektetés érkezett Magyarországra. Ezenfelül számos fejlesztés is megvalósult, amelyeknek köszönhetően új lehetőségek is megnyíltak hazánkban.

„Nemcsak a kihívások és krízisek, de egyúttal az ipar 4.0 korszakát is éljük. Az innovációknak, valamint a jelentős beruházásoknak köszönhetően így a logisztikai szereplők nemcsak lineáris, hanem exponenciális növekedése sem ritka” – közölte a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy a befektetéseknek köszönhetően a jelentős logisztikai munkaerőfejlesztések sem ritkák, ezekhez pedig elengedhetetlen a képzett magyar munkaerő megléte is.

Logisztikai képzések számos helyszínen, többek között online is elérhetőek

„Milliárdos nagyságrendű logisztikai beruházások sora valósult meg tavaly. Erre az idei, valamint az elkövetkezendő években is lehet számítani. Aki ma ezt felismeri és fejleszti logisztikai ismereteit, versenyelőnyre tehet szert. Ez is egy olyan terület, ahol már jelenleg is több pozícióban jelentős béreket lehet keresni, így a megélhetés hosszú távon biztosítottá válhat. Mindemellett a közeljövőben több ezer új, a logisztikával kapcsolatos további munkahely is létrejöhet, tehát meggondolandó befektetés” – hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán.

Több közép- és felsőoktatási intézményben, valamint tréningen és tanfolyamon is szerezhetünk ehhez kapcsolódóan friss ismereteket, ráadásul manapság akár már online formában is. Felsőoktatásban felsőoktatási szakképzéseken, alap- és mesterképzéseken úgyszintén. Jó példa lehet erre a kereskedelem és marketing szak, ahol jellemzően van logisztika specializáció is, de megtalálható a logisztikai mérnöki képzés szintén a repertoárban. Aki pedig más, de mégis naprakész tudást szeretne magáénak tudni, azok olyan nemzetközi szinten is megbecsült kurzusok közül is választanak, mint amilyen a Felsőfokú Logisztikai Menedzser, melyre több száz fős évente az érdeklődés.

„A Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés sikerét alátámasztja, hogy már több évtizedes múlttal, valamint több ezer ezt elvégző hallgatóval rendelkezik. Tavaly is nagyjából 400 diák abszolválta a tanfolyamot” – emelte ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A mintegy 1 éves képzés a felsőoktatási tanulmányokhoz hasonlóan szakdolgozat védéssel és szóbeli vizsgával zárul. A tanfolyamokra rendszerint saját érdeklődésből jelentkeznek, de az sem ritka, hogy logisztikával foglalkozó cégek küldik munkavállalóikat tudásbővítésre vagy frissítésre. Utóbbiaknak ráadásul az egyéni igényeket kiszolgáló, vállalatspecifikus oktatások megszervezése is van mód.

Fontosak a sikeres együttműködések is

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) tavaly elsők között csatlakozott a nyílt tudomány (open science) kezdeményezéshez. Ez az átláthatóság és az együttműködés elvein alapul, mely a tudományos kommunikáció új nemzetközi megközelítése. A friss kutatási eredmények terjesztésének innovatív módja így a legújabb technológiai fejlesztések és a digitalizáció vívmányainak alkalmazásával valósulhat meg. Emellett 2022-ben számos szakmai rendezvény is megvalósult, nemegy a Magyar Honvédséggel közös szervezésben, valamint több versenypiaci szereplő közreműködésével.

„A logisztika fejlődéséhez, a szakismeretek megosztásához idén is szeretnénk magas színvonalon hozzájárulni. Ennek érdekében folyamatosak az együttműködések a szakma szereplőivel” – hívta fel a figyelmet a szervezet elnöke.

A közelmúltban például szövetségre lépett a hat meghatározó hazai logisztikai szakmai szervezetet tömörítő Magyar Logisztikai Kapcsolattartó Bizottság (MLKB), melynek a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) is tagja, valamint az Európai Szállítmányozási, Szállítási, Logisztikai és Vámszolgáltatási Szövetség, a CLECAT, amelyet a logisztika szócsövének is hívnak az európai uniós intézményrendszerben. Emellett a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) folyamatosan nyitott a szakma fejlődését támogató további együttműködésekre is.

„A logisztika fejlődését és az innováció térnyerését elősegítő kapcsolatok építése központi tehát a számunkra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy jelenleg is kialakulóban van egy újabb együttműködés, amelyben a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) partnere ezúttal az iLex Group. Ez reményeink szerint további fejlődési lehetőségeket nyit majd meg a nagyvállalati szereplők mellett a KKV-k számára is” – tette hozzá Dr. Doór Zoltán.