Olyan alacsony díjszinteken lehet konténereket Európába szállítani Kínából, amelyek a koronavírus okozta árrobbanást követően sokáig elképzelhetetlennek tűntek. Kétéves mélyponton vannak mind a tengeri-, vasúti és légi szállítási díjak. Különlegessége a helyzetnek, hogy szeptemberben általában emelkedni szoktak az árak, hiszen rengetegen ilyenkor indítják útjára a karácsonyi szezonra szánt árukat. 2022-ben viszont jelentősen alacsonyabbak a szeptemberi díjak, mint az augusztusiak.
„A csökkenő tendencia nem most indult, viszont most estek be a díjak a lélektani 10.000 dolláros szint alá, így már 4 számjegyű dolláros árakkal találkozunk a full konténeres szállítások esetén tengeren” – avatott be Csépe Gábor, kínai import szakértő, a szállítmányozással foglalkozó Kimport ügyvezetője.
Mindezek oka a csökkenő kereslet. Az importőrök a válság kibontakozásával óvatosabbak, a szokásosnál kevesebb árut indítanak útnak, továbbá kevesebb az új belépő is, akinek most jut eszébe, hogy szeretne behozni valamit Ázsiából. Kivételek ez alól a slágertermékek, amelyek esetében a maszkok és a Covid tesztek helyét a napelem, a hőszivattyú, az inverter és a klíma négyese váltotta fel.
Mi történt pontosan a tengeri díjakkal?
A sokkolóan magas díjszintek kora a Covid-dal kezdődött 2020 első negyedévben. Az előtte 3-4-5 ezer dolláros díjakból néhány hónap alatt 6000, 8000, majd 10-12000 dolláros árakkal kellett szembesülniük az importőröknek. Ez a nagyméretű, olcsóbb termékeket kimondottan rosszul érintette, hiszen volt, hogy drágább lett a szállítási díj, mint maga a termék. 2021 második félévében érte el a csúcsot a díj, tavaly ilyenkor 15-16000 dollárba került hazahozni egy konténert a nagyobb kínai kikötőkből. Ehhez kiszámíthatatlan, több hónapos tranzitidő társult.
„Idén tavasszal már csökkent az összeg 12-14000 dollárra, majd nyáron 11-12000-es szinteken mozgott az ár. Ehhez képest most szeptemberben 7000-8500 dollár közötti díjakat kapunk, függően attól, hogy melyik hajótársaságtól kérünk ajánlatot. Továbbá elszoktunk tőle, hogy van szabad hely is, nem csak majd valamikor hetek, hónapok múlva fér fel a konténerünk valamelyik járatra. Mérsékelt javulást várunk a tranzitidőben is” – ismertette a szakember.
A vasút még mindig formában
Az előző évek új “sztárja”, a Kínából-Európába történő vasúti szállítás (divatosan selyemút) térnyerését bár veszélyeztette, de nem tudta tartósan letörni az orosz-ukrán háború. A harcok kitörésekor nagy volt az izgalom, hogy mi lesz a kötöttpályás útvonalak sorsa, főként Magyarország vonatkozásában, hiszen a vonatok Ukrajnán keresztül érkeztek hazánkba. Ez az útvonal kiesett, helyette létesült egy új: Kína-Kazahsztán-Oroszország-Fehéroroszország-Lengyelország, majd Magyarország.
„Szerencsére nem okozott jelentősen hosszabb tranzitidőt a kerülő, és az új útvonal stabilnak mondható. A háború kitörésekor rengeteg szállítmányozó szüntette meg a vasút használatát, és az ügyfelek egy része is ódzkodott tőle. Emiatt tavasszal volt egy komolyabb 20-30%-os áresés, ami szép lassan, hónapok alatt visszakúszott, és ismét hasonló árszinteken mozog a vasúti szállítás, mint a tengeri, sőt már 5-10%-kal drágább is. Cserébe a tranzitidő jóval kedvezőbb, emiatt továbbra is népszerű választás az importőrök körében” – tudtuk meg a kínai import szakértőtől.
Földre szállt légi díjak
A Covid előtt 2-4 dollár közötti kilogrammonkénti díjakkal találkozhattunk a Kínából Budapestre történő repülős szállítás piacán. Hasonlóan a tengeri/vasúti díjak robbanásszerű növekedéséhez, a légi szállítási díjak is 2020 első hónapjaiban 10-12 dolláros kilogrammonkénti szinteken voltak elérhetőek, természetesen a hatalmas mennyiségű maszk és védőruha import miatt. Majd a 2020-as év második felére valamelyest mérséklődtek a díjak, 6-10 dolláros sávban mozogtak 2021 év végéig.
„Idén január-februárban már 5-7 USD közötti díjakat is kaptunk. A háború kitörésekor volt egy drasztikus áremelkedés, de augusztusra ez is “elolvadt”, jelenleg 4-6 USD-vel lehet kalkulálni kilogrammonként. Ez vonatkozik a direkt budapesti járatokra is, amelyekre közvetlenül tudunk könyvelni és a legnépszerűbbnek számítanak, ugyanis nem olcsóbbak az átrakodós megoldások sem, ahol hosszabb a tranzitidő és nagyobb az esélye annak, hogy sérülnek az áruk” – osztotta meg tapasztalatait Csépe Gábor.
Mi várható a jövőre nézve?
„A közelgő ünnepek (karácsony, kínai újév) miatt további drasztikus áresést nem várunk rövid távon. Valószínűleg nem fog még egyszer feleződni az ár, sőt az ünnepek közeledtével meglepődnénk, ha a légi díjak maradnának a mostani kedvező árszinteken. A kérdés, hogy mi lesz a Holdújév után, 2023 március-áprilisban. Egyrészt a csökkenő kereslet miatt várható, hogy még tovább esnek az árak, de talán ezt valamelyes ellensúlyozni fogja az, hogy rengeteg olyan áru behozatala ismét gazdaságos lesz, amit a covid óta nem éri meg ideszállítani.
A megnövekedett igény a napelemekre szintén egy olyan tényező, ami valamelyest szinten tartja a keresletet a konténeres szállításra, hiszen ezek kimondottan nagy méretű termékek, és most úgy hozzák az importőrök az energia krízis miatt, mintha nem lenne holnap” – zárta gondolatait a piacon a kínai import szállítmányozásban aktívan résztvevő Kimport ügyvezetője.