Szeretik a kuponos akciókat a hazai vásárlók

kutatás

A magyarok több mint harmada halasztott már el vásárlást, hogy később kuponnal olcsóbban szerezhessen be egy terméket, 40 százalékuk pedig olyasmit is vett az akciók miatt, amit eredetileg nem szándékozott megvásárolni – derül ki Reacty Digital reprezentatív kutatásából, amelyet a JOY Magazin megbízásából készített. A kuponakciók elsősorban a magasabb végzettségű, városi, havi 400 ezer forint felett kereső közönséget szólítják meg.

A Reacty Digital reprezentatív online felmérése a hazai kuponozási szokásokat kívánta felderíteni az ország egyik legnagyobb vásárlói eseménye kapcsán: az idei harmadik JOY-napokat szeptember 10-12. között tartják.

Jobban hatnak a hölgyekre az akciók

A válaszadók több mint harmada (35%) nyilatkozott úgy, hogy halasztott már el vásárlást azért, hogy kihasználhasson egy közelgő kuponakciót. A nők alighanem jobban figyelnek a lehetőségekre, mert hat százalékkal több hölgy tett így az akciók reményében, mint férfi. Leginkább a 18-29 év közöttiek (41%) hajlamosak az akciós napokra várni, a 45-59 évesek között ez az arány már csak 31%. Akik halasztottak már el vásárlást egy jó akció miatt, elsősorban műszaki cikkre vágytak, majd a divatáruk és az élelmiszerek következnek a sorban.

A válaszadók 40%-a nyilatkozta azt, hogy a jelentős kuponkedvezmény miatt vásárolt már olyan terméket, amelyet eredetileg nem tervezett megvenni. E tekintetben a nők (45%) könnyebben elcsábulnak mint a férfiak (36%).

Magasabb végzettségűek használják ki inkább a lehetőségeket

A kutatás tanulsága, hogy a kuponakciók leginkább a fiatal, jó keresetű, magas végzettségű, városi rétegeket szólítják meg. Legnagyobb arányban a 18-29-es korosztály (52%) mondta azt, hogy csak a kuponos program miatt vásárolt meg egy terméket. A havi 400 ezernél többet keresők 45%-a válaszolt igennel erre a kérdésre, míg a havi 150 ezer forint alatt keresők mindössze 37%-a. Hasonlóak az arányok akkor is, ha az iskolázottságot tekintjük: a diplomások 44%-a mondta azt, hogy vásárolt már a kuponok miatt, míg a szakmunkásképzőt végzetteknek csupán 36%-a.

A kuponos akciók a Budapesten és a megyeszékelyeken élőket mozgatják meg a leginkább, ebben alighanem az is közrejátszik, hogy a nagyobb városokban több lehetőség van a vásárlásra, mint a községekben. A járványhelyzet növelte az online kereskedelem és a kuponos akciók jelentőségét is. A JOY-napok tavasszal minden eddiginél több, 506 kuponnal jelentkezett, a mostani felmérés szerint pedig a 18-79 évesek 22%-a pandémia miatt fokozottabban figyeli a kuponos akciókat.

Kevés az igazán ismert brand

A felmérés alapján a közönség három vásárlói eseményt ismer név szerint. Amikor több lehetőséget is meg lehet jelölni, a válaszadók 80%-a Black Friday-t említette, majd a Glamour napok (66%) és a JOY-napok (54%) következnek a sorban. Tekintve, hogy a többi esemény közül egy sem éri el a húsz százalékot, kimondható, hogy ez a három komoly múltra visszatekintő program dominálja a piacot.