Új IT-vezetőt igazolt a Szallas.hu

webshopok

A lokális és regionális IT és fejlesztői csapatának irányításával bízta meg a Szallas Group Győrfi Dánielt, aki a Wizz Air fedélzetéről landolt a Szallas.hu irányítótornyába. Fő feladatai közé tartozik a nagyvállalattá gyarapodott Szallas Group technológiai, IT-folyamatbeli és szervezeti fejlesztése és egységesítése.

Technológiai vezető (CTO) pozíciót nyitott a Szallas Group. Olyan, a területében gazdag tapasztalattal rendelkező szakembert kerestek, aki regionális nagyvállalati környezetben jártas, így többek között abban is a cégcsoport segítségére lesz, hogy a lokális fejlesztői csapatok regionális fejlesztői szervezetté váljanak. „Fontos volt számunkra, hogy az új vezető értse és tudja, hogy a hatékony, célravezető és jól skálázható technológia támogatja a gyors piaci reagálást és értékszállítást, ami a Szallas Group fejlődéséhez és eredményes működéséhez már nélkülözhetetlen. A következő években a cégcsoport egységes platformokra áll át és ennek az előkészítése és megvalósítása lesz az egyik fő feladata” – mondta Szigetvári József, a Szallas Group vezérigazgatója. Azt is hozzátette, hogy a folyamatos fejlődés mellet az eszköztáruk állandóan bővül – pl. DevOps, automata tesztelés, letisztult, egyszerűsített és automatizált fejlesztés és verziószállítás, nagyvállalati minőségű IT üzemeltetés, IT biztonság és adatkezelés –, amihez agilis és proaktív mentalitás szükséges mind a technológia csapattagokat, mind pedig az őket összefogó vezetőt illetően. Csapatuk is folyamatosan bővül tehetséges mérnökökkel, UX szakértőkkel és fejlesztőkkel, népszerű a piacon az ambiciózus üzleti terv, ügyfélközpontú működés és technológiai szabadság.

„Megláttam, hogy a bizalom, nyitottság és önazonosság közös értékeink a Szallas Group-pal – mesélte Győrfi Dániel. – Célom a cégcsoportot ilyen alapelvek mentén működő IT és fejlesztő csapatok és szervezet vezetésével segíteni a növekedésben, egyesítésben és értékteremtésben”.

Győrfi Dániel a Wizz Air-nél töltött el 14 évet, ahol fejlesztőként kezdte pályafutását. Később a foglalási rendszerért felelős menedzserré vált, majd a digitális értékesítési csatornák fejlesztésért felelős IT-vezetőként építette tovább karrierjét. Vezetése alatt nőtt a website fejlesztési csapata agilis alapokon működő, értékorientált fejlesztő szervezetté. Menedzserként olyan projekteket vezetett, mint az online utasfelvétel, mobil alkalmazások bevezetése és a foglalási rendszer többszöri verzióváltása. IT-vezetőként a cég digitális stratégiáján, fejlesztői szervezet transzformációján és portfóliómenedzsment folyamatán dolgozott.