A vásárlók már nyolc millió forint értékben küldtek adományokat az ukrajnai rászorulóknak a Kiflis futárok segítségével. Az e-kereskedő jótékonysági kampánya tovább folytatódik, termék felajánlások mellett már adomány utalvánnyal is segíthetnek a kiflisek.
Nagyszabású adománygyűjtő akciót indított a vásárlókkal közösen a Kifli.hu. A kialakult háborús helyzettel kapcsolatos posztra reagálva a vásárlók jelezték, hogy szívesen rendelnek tartós élelmiszert a bajbajutottaknak. A Kifli.hu autója van, hogy napi szinten fordul Budapest és Záhony között. Már több mint 8 millió forint értékű élelmiszer, pelenka, tisztálkodószer került kiszállításra a helyi művelődési házba.
Helmeczi László, Záhony polgármestere nemrég videóüzenetben fejezte ki háláját a vásárlók felé. „A mai napig durván 60,000 ember érkezett be Záhonyba, ezek ellátásában tudtok nekünk segíteni. Az áruk nagy része kikerül Ukrajnába, a háború sújtotta területekre. Azok az emberek már éheznek, víz, áram, gáz és fűtés nélkül vannak, tehát minden segítség hasznos lehet a számukra.” A videó a Kifli.hu Youtube csatornáján megtekinthető.
Adomány utalvány a MedSpot Alapítvány javára
A Kifli adomány utalvány vásárlását is lehetővé tette. Az utalványokból befolyó összeg 100%-át a MedSpot – Orvosi Segítség, Ahol Kell Alapítvány kapja, amely civil szervezet 30 fős csapattal segít az Ukrajnából érkező, egészségügyi ellátásra szoruló menekülteknek a magyar határon. A csapatukban pszichológusok, orvosok és nővérek gondoskodnak a rászorulókról. Az utalványokból befolyó összeg már a fél millió forinthoz közelít.
“A Kifli.hu adomány utalványa az Ukrajnából érkező menekültek orvosi ellátásában nagy segítség nekünk. Az orvosaink önkéntesek, a gyógyszerek és orvosi eszközök azonban csak részben érkeznek adományként, többségében mi is vásároljuk azokat, mint bármely más egészségügyi szolgáltató. A krónikus betegek esetén például nagyon fontos a rendszeres orvosi ellátás, ezért annak, aki úton van, az a leghasznosabb segítség, ha hozzájuthat gyógyszerhez, orvosi konzultációhoz és úgy indulhat tovább a célállomásra. A gyermekek akut tüneteire pedig a gyors segítség a legjobb megoldás.” nyilatkozta Dr. Spányik András, a MedSpot Alapítvány orvosszakmai teamjének vezetője.
Lokális segítség a munkavállalóknak
“Közel 300 Ukrajnából érkezett munkavállaló dolgozik a raktárunkban. Lehetőséget biztosítunk nekik a folyamatos kommunikációra a családjaikkal, segítünk a családtagok elszállásolásban és havi kifizetés helyett átálltunk a két hetire, így könnyebben támogathatják a Magyarországon vagy Ukrajnában lévő hozzátartozóikat” – mondta el Vig Attila, a kifli.hu HR igazgatója.
A Rohlik csoport tagjai is aktívak:
A cseh Rohlik.cz az elsők között ajánlott fel nagyobb összeget a háború sújtotta övezet lakosságának. Továbbá az ukrán származású dolgozók családtagjainak utaztatásában, elhelyezésében, munkavállalásában is segít. Létrehoztak egy ukrán nyelvű telefonos lelkisegély vonalat és lehetővé tették a vásárlóiknak, hogy utalvány vásárlással hozzájárulhassanak a segítséghez.
Az osztrák gurkerl.at a február 25-i teljes nyereségét, 100.000 EUR-t a Caritas Austria szervezetnek utalta át, akik Ukrajnában segítik a rászorulókat.
A németországi knuspr.de is 10.000 eurót gyűjtött belső adományokból, továbbá étellel segítik a menekültek Rajna-Majna menti és müncheni letelepedését.
A majd csak áprilisban induló, de máris aktívan tevékenykedő, bukaresti sezamo.ro is menekülteknek biztosít fuvart az ukrán határtól a fővárosba.