Sokat spórolhatnak a cégek az okoslogisztikai megoldásokkal

logisztika

Jelentős mértékben csökkenthetőek a kiszállítások teljesítésének költségei az olyan, saját fejlesztésű okoslogisztikai technológiákat meghonosító szolgáltatók bevonásával, mint a DoDo. A cseh startup számításai szerint egy 3-4 járműből álló flottát fenntartó vállalkozás átlagosan 22 százalékkal is visszaszoríthatja így kiadásait. A költségek csökkentése az olyan innovatív megoldások révén lehetséges, mint a szállítási feladatok teljesítésének adatvezérelt összehangolása, a forgalmi helyzet mesterséges intelligencia alapú elemzése, illetve a futárok által megtett út lerövidítése.

Az üzemanyagárak dinamikus emelkedése és tartósan magas szintje egyre inkább arra ösztönzi az üzleti tevékenységük során házhoz szállítással is foglalkozó vállalkozásokat, így például az ételeiket kiszállító éttermeket vagy az online értékesített termékeiket kézbesítő webáruházakat, hogy valamiképp csökkentsék az elmúlt időszakban keletkezett többletköltségeiket. A nagyvállalatok esetén a fentiek mellett szinte kivétel nélkül elvárás továbbá a környezetbarát szemlélet érvényesítése, a szállítási feladatok teljesítésével járó ökolábnyom méretének csökkentése. A DoDo által kifejlesztett és alkalmazott, mesterséges intelligencián és adatvezérelt megoldásokon alapuló okoslogisztika, illetve a kiskereskedelmi trendek legújabb, jövőbe mutató irányai minderre számos ponton lehetőséget kínálnak.

1. Az úgynevezett „last mile”, vagyis utolsó két kilométeres alapelv érvényesítése, a különböző címekre történő kiszállítások összehangolása

A szállítási feladatok teljesítésének adatvezérelt összehangolásával a DoDo tapasztalatai alapján maximalizálható a futárkapacitások kihasználtsága, és megtakaríthatóvá válnak a párhuzamosságok, a több futár által azonos területen, részben feleslegesen megtett utak. Különösen az éttermek esetében okoz problémát a szállítási igények napszakon belüli csúcsidőszakoknak megfelelő hullámzása: ebédidőben, illetve este a futárok túlterheltek, a nap többi részében viszont a kapacitások kihasználtsága alacsony. Az olyan okoslogisztikai cégek, mint a DoDo, különböző szektorokba tartozó vállalatokat egyaránt kiszolgálnak, így a nap minden szakában, költséghatékonyan és optimális kihasználtság mellett képesek a futárfeladatok teljesítésére.

2. Az aktuális forgalmi helyzet figyelembevétele és elemzése; a forgalom várható alakulásának értékelése

A mesterséges intelligencia alapú útvonaltervező nemcsak az egyes útvonalak aktuális terheltségét, de a forgalom várható alakulását is számításba veszi, jelentősen csökkentve ezzel a kiszállítási időt, illetve a futárfeladatok teljesítésének üzemanyag-igényét.

3. Alternatív meghajtású járművek használata, környezetbarát technológiák alkalmazása

A hagyományos üzemanyagok kiváltása például az elektromos, illetve CNG-üzemű furgonok, illetve akár a cargo-biciklik használatával a korábbinál is nagyobb mértékben csökkentheti a költségeket. A DoDo egyre több területen alkalmazza ezeket a megoldásokat, jelentősen mérsékelve ezzel a kiszállítások környezeti hatásait is.

4. A kiszállítási utak lerövidítése, dark store-ok használata

Már láthatóak egy olyan, komplex kiskereskedelmi szemléletváltást jelentő új trend a jelei, amely a kiszállítás kiindulópontját kívánja közelebb hozni a célállomásokhoz azzal, hogy nagy központi raktárak helyett kisebb üzletek, illetve ún. „dark store”-ok (online rendelések összekészítésére és átvételére szolgáló, raktárszerű létesítmények) hálózatának létrehozásával rövidíti le a házhoz szállítások során megtett utakat.

5. A kiszállítással járó egyéb költségek racionalizálása: HR, biztosítás, balesetek, amortizáció

A kiszállítási feladatok kiszervezésével megtakaríthatóvá válnak a saját futárok felvételével, betanításával és alkalmazásával járó költségek, s ezzel egyben sok időt és energiát is megtakaríthatnak a vállalkozások. A járművek fenntartásával járó kiadások, egyebek mellett az egyre növekvő biztosítási díjak szintén megspórolhatóak így. A futárok nem megfelelő vezetési stílusa a járművek idő előtti amortizációjával, sőt, balesetekkel járhat. A saját innovatív okoslogisztikai fejlesztéseket alkalmazó DoDo megbízásával ezek a költségnövelő tényezők szinte kivétel nélkül kiküszöbölhetőek.

„Az olyan okoslogisztikai megoldásokat alkalmazó szolgáltatók bevonása, mint a DoDo, már rövid távon hozzájárul a szállítási feladatok költségeinek csökkentéséhez. A kézbesítési idő lerövidítésével és a kiszállítások precíz, kiszámítható teljesítésével emellett a vásárlói elégedettség is fokozható. Egyre több fogyasztó számára fontos szempont továbbá a fenntarthatóság, amelynek érvényesítéséhez az általunk képviselt szemlélet és technológia szintén számottevő mértékben hozzájárul” – mondta el Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.