Rácáfolt a chiphiányra a Black Friday forgalma

webshopok

Nem éreztette hatását az elektronikai eszközökhöz nélkülözhetetlen félvezető alkatrészek hiánya a MediaMarkt Black November akciósorozatának eredményein. 2021 akciós időszakának forgalma több mint 10 százalékkal múlta fölül az előző évit. Az idei slágertermék a nagyértékű televízió volt: a legnagyobb összegű vásárlás, majd’ 6 millió forint értékben, egy LG televízió esetében történt, de a 3 millió forintos csúcskészülékek is szép számmal fogytak. Nemhiába készültek a valaha volt legnagyobb mértékű raktár- és szállítói kapacitással az áruházláncnál; volt olyan televíziótípus, amelyből 1000 darab is fogyott egy hétvégén.

A globális chiphiány és az ellátási láncban jelentkező átmeneti fennakadások miatt sokan számítottak a műszaki kiskereskedelem belassulására. De a MediaMarkt forgalmi adatai alaposan rácáfoltak a pesszimista várakozásokra. Az áruházlánc november 29-én zárta a három hétvégét felölelő Black November-akciósorozatát, amelynek forgalma 10%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményét. Kereskedelmi szempontból a november 19-22. közé eső hétvége lett a legerősebb. Általában 1 percen belül minden napon megtörténtek online az első vásárlások (a rekord idén 31 másodperc), vagyis nagyon sokan készültek tudatosan erre az időszakra.

„Mindenki megtalálhatta nálunk a számára legkedvezőbb ajánlatot és – a felkészülés részeként 70%-kal bővített raktárkapacitásunknak köszönhetően – a kiválasztott terméket haza is tudta vinni” – mondta el Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezetője. „Az akciós időszak meghosszabbításával el tudtuk kerülni a tömegjeleneteket, ami a vásárlók és kollégáink egészsége szempontjából is fontos volt.”

Ebben az évben legtöbbet egy majd’ hatmillió forint értékű LG televízióért fizettek, a készüléket webáruházon keresztül vitte el az egyik vásárló. 3 millió forintos áron is fogytak a tévék – jellemzően a fizikai áruházakból –, de a Sony vezeték nélküli fülhallgatói és az Oral-B fogkefék is bekerültek 2021 slágertermékei közé. Legolcsóbban egy 76 forintos, akciós jégkaparóhoz jutott hozzá online az új tulajdonosa, igaz, ezt nem önmagában vitte el.

Az online vásárlások térnyerése feltartóztathatatlan, de Szilágyi Gábor állítja, ez nem pusztán a pandémia hatásának tudható be. Szerinte a markáns webáruházi növekedésben legalább akkora szerepet játszott az is, hogy a vásárlók elérhettek szinte minden olyan kényelmi szolgáltatást a webáruházon keresztül, amiket korábban jellemzően az üzletekben tudtak igénybe venni: például garanciakiterjesztést, vagy a műszaki eszközök beállításának megrendelését.

„A digitális fejlesztések stratégiai fontosságú terület számunkra, ugyanakkor a jövőben is a lehető legmagasabb színvonalon szeretnénk kiszolgálni azokat a vásárlóinkat, akik inkább a fizikai áruházainkban vásárolnának, a termékek megtekintése, esetleg kipróbálása, valamint a szakértő kollégáinkkal való személyes konzultáció után. Egy olyan, a fizikai és online értékesítésre egyaránt építő üzleti modellben látjuk a jövőt, amelyben minden vásárlónk pontosan ott és úgy jut hozzá az általa vágyott termékhez vagy szolgáltatáshoz, ahol és ahogy neki az a legoptimálisabb – tette hozzá Szilágyi. „Az áruházi szolgáltatásaink is nagyon népszerűek voltak az idei Black November időszak alatt, például az áruházi Okospultoknál nagyon sokan igényeltek fóliafelhelyezést a vásárolt okoseszközre” – zárta gondolatait az ügyvezető.

A karácsonyi bevásárlás időszaka november elején indult, és az áruház tapasztalatai szerint egészen december 24-ig húzódik. Az áruházlánc arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes december 20-ig megrendelni a kiszállítást, hogy az ajándék megérkezzen a fa alá, de akinek ez nem sikerülne, az áruházakban akár az online rendelt termékeket is át lehet venni december 24-én a déli órákig, az ország 32 MediaMarkt áruházában.