Online piactér fogja össze a hazai borászatokat

webshopok

Becslések szerint a hazai bortermelők forgalma akár 60-80 százalékkal is visszaeshetett 2020-ban a járványügyi korlátozások miatt. Az online borvásárlás viszont az e-kereskedelem egészével együtt növekedni látszik: egy friss felmérés szerint a megkérdezettek harmada vásárolt a weben bort az elmúlt hónapokban. Egy új hazai fejlesztés most induló költség nélkül kínál komplett netes kereskedelmi megoldást magyar bortermelőknek. Wineshop.hu néven pedig elindult hazánk egyetlen olyan gyűjtőoldala, ahol közvetlenül a termelőtől, pinceáron vásárolhatóak meg akár olyan tételek is, amelyek eddig kereskedelmi forgalomban nem voltak elérhetőek. Az online piactéren év végére már 30 borászat kínálatából válogathattunk.


A turizmust, vendéglátást és rendezvényszektort érintő járványügyi korlátozások jelentősen megtépázták a hazai borkereskedelmet és a borfogyasztást. A Borászati Vállalkozások Európai Bizottságának becslése szerint az unió borfogyasztása körülbelül harminc százalékkal esett vissza. Míg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint a minőségi borokat előállító, vendéglátásba szállító hazai borászatok eladásai akár 60-80 százalékkal is visszaeshettek a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet miatt. Ugyanakkor az online kereskedelmi forgalom egésze és ezen belül a webes borvásárlás volumene is növekszik.

Induló költség nélkül az online borpiacra


Az igényekre reagálva nemcsak magyar, hanem nemzetközi szinten is forradalmi online borkereskedelmi megoldást fejlesztett és indított el a közelmúltban a Futurion nevű magyar informatikai cég. A Wineshop.hu közvetlenül kapcsolja össze a borfogyasztókat a termelőkkel, akik pofonegyszerűen, jelenleg induló költség nélkül hozhatják létre saját, testreszabható, online borboltjukat. Ezeket a borboltokat gyűjti egybe a Wineshop.hu online piactérként. A megoldás elsősorban azokat a kis- és közepes borászatokat célozza, melyek még nem rendelkeznek saját webshoppal vagy profi online értékesítési háttérrel, infrastruktúrával.


„Hiszünk benne, hogy a borvásárlás terén is az online megoldásoké a jövő, sőt egyre inkább a jelen. Ez látszik a trendekből, hiszen részben a koronavírus-járvány hatására jelentős elmozdulás figyelhető meg a netes borvásárlás irányába. Ebben a szegmensben kínálunk egyedi fair trade elvű megoldást, hiszen mi közvetlenül kapcsoljuk össze a magyar termelőket a borkedvelőkkel. A Wineshop használatával a vásárlók akár olyan borokhoz is hozzájuthatnak, amelyekhez eddig hagyományos kereskedelmi forgalomban nem tudtak. Közel 100 borcsomaggal indítunk, amelyek közül a gyűjtőoldalon keresztül, a borászatok webshopjába érkezve válogathatnak az érdeklődők, a kiválasztott borokat pedig akár 24 órán belül kézhez kaphatják” – mondta el Pintér Zsolt, a Wineshopot üzemeltető WineGroup kereskedelmi és marketing vezetője.


A Wineshop.hu az egyetlen olyan gyűjtőoldal, ami közvetlen kapcsolatot teremt a termelők webáruháza és a borkedvelők, vásárlók között. A Wineshop.hu magyar és nemzetközi szinten is egyedülálló kereskedelmi csatorna, hiszen lehetővé teszik a közvetlen vásárlást a termelőktől, kiiktatva a köztes szereplőket: ezzel a vásárlónak kiváló árakat, a borászoknak pedig fenntartható értékesítési megoldást biztosítva.

„A WineGroup megoldást kínál a miénkhez hasonló kis és közepes volumennel értékesítő borászatok olyan kapacitásból adódó nehézségeire, mint az online értékesítés szakértelemmel történő működtetése, az ügyfelekkel és a szállítókkal való folyamatos kapcsolattartás, a számlázó és fizetési rendszer naprakész működtetése. Segítségükkel az online értékesítés akadályai egyszeriben elhárulnak, az automatizált folyamatok révén a tevékenység pofonegyszerűvé válik. Nekünk, borászoknak, csupán annyi a dolgunk, hogy a megrendelt csomagot a futárnak átadjuk, ami gyorsan és biztonságosan célba ér az fogyasztók legnagyobb elégedettségére” – fűzte hozzá Sümegi Gábor, a Skrabski Pince ügyvezetője.


2021 végére a tervek szerint legalább 100 termelői borboltot érhetnek majd el a borkedvelők a gyűjtőoldalon keresztül. A WineGroup célja, hogy néhány éven belül a magyar webes borkereskedelem meghatározó szereplőjévé váljon, illetve tervei között szerepel a nemzetközi piacon való terjeszkedés is.