A Notino parfüm- és kozmetikai termék forgalmazó tavaly 35 százalékkal növelte forgalmát. Míg 2020-ban a vállalat értékesítése 545 millió euró volt, addig 2021-ben ez az összeg több mint 737 millió euróra emelkedett. A magyarországi tranzakciók 4,45 százalékkal járultak hozzá ehhez az eredményhez. A Notino töretlen sikernek örvend Magyarországon, de a legnagyobb eredményeket továbbra is külföldön éri el, ahol folyamatosan terjeszkedik.
A Notino vásárlóinak száma mostanra meghaladta a 20 millió főt és csak a tavalyi évben 4 millió új ügyfél vásárolt a webáruházban. „Nagyra értékeljük vásárlóink belénk vetett bizalmát. 2021-ben nemcsak a rekordméretű növekedés, hanem a vásárlói elégedettség is kiemelkedő volt és jelentősen meghaladta az eddigi legjobb évünket, a 2020-as évet. Ez a visszajelzés arra ösztönöz bennünket, hogy ugyanilyen lelkesedéssel dolgozzunk tovább” – mondta Zbyněk Kocián, a Notino vezérigazgatója.
A tavalyi évben a Notino kimagasló sikereket ért el minden országban, ahol jelenleg elérhető. Nagy-Britanniában rendkívüli teljesítménnyel, 106%-os növekedéssel zárta az évet, míg Olaszországban 72%-kal, Bulgáriában 70%-kal és Franciaországban 47%-kal múlta felül a korábbi eredményeit. A webáruház a Cseh Köztársaságban 30%-kal, Magyarországon pedig 32%-kal haladta meg az előző évi eredményeit. „Folyamatosan bővítjük portfóliónkat és olyan új, innovatív szolgáltatások fejlesztésén dolgozunk, amelyek még könnyebbé teszik a nálunk való vásárlást, hogy ne csak az új, hanem a meglévő vásárlóink számára is mi legyünk az első számú választás” – magyarázza a sikert Kocián. A webáruház az idei évben már több mint 16 millió megrendelést teljesített, 4 millióval többet, mint tavaly ilyenkor. A tavalyi Black Friday minden idők rekordnapja volt, 182 000 megrendeléssel és 570 000 eladott termékkel egyetlen nap alatt. Ez átlagosan 6,5 termék eladását jelenti másodpercenként.
A Notino már 28 országban elérhető, ami a tavalyi évben történt terjeszkedéseinek köszönhető Írországban, Lettországban, Litvániában és Észtországban. A Notino a legtávolabbi kiszállítással a Bering-tengerrel határos Anadirban, Oroszország legkeletibb városában büszkélkedhet. A vállalat újabb országokban tervez terjeszkedni elosztóközpont formájában, illetve az sem kizárt, hogy újabb piacra is belépjenek.
A Notino összesen 77 millió terméket értékesített a tavalyi év során, ami 22 millióval több, mint az előző évben. A kosár legnagyobb részét a parfümök tették ki, melyek a vállalat forgalmának felét teszik ki. Éves szinten ez a kategória 30%-kal emelkedett, ami jelentősen meghaladja az előző évet. 2020-hoz képest a kozmetikai kategóriák forgalma is nagymértékben nőtt: a sminktermékek 51%-kal, az arckozmetikumok 45%-kal, a hajkozmetikumok pedig 44%-kal. Ezek azok a kulcsfontosságú termékkategóriák, amelyek mindegyike megközelíti vagy meg is haladja a kétmilliárd CZK árbevételt. “Ezek az eredmények alátámasztják, hogy a járvány okozta keresletnövekedés a kozmetikumok és a testápolási termékek iránt továbbra is töretlen. A vásárlókat az motiválja, hogy jobban érezzék magukat” – tette hozzá Kocián.
Az év egyik fontos mérföldköve volt az eddigi legnagyobb Notino üzlet megnyitása Brno központjában, amely a Cseh Köztársaság legnagyobb parfümériája is a maga 850 m²-es területével. “Ez az új, modern üzlet kiváló példája annak, hogy milyen irányba szeretnénk haladni az elkövetkező években. Egy különösen gazdag kínálatról van szó, máshol még nem alkalmazott innovatív szolgáltatásokkal és technológiákkal, ugyanakkor a vásárlás teljesen egyszerű és intuitív megközelítésével. Hosszú távú célunk, hogy a vásárló számára a nálunk tett látogatás az a pillanat legyen, amikor megjutalmazza magát az általunk nyújtott gondoskodással” – zárja szavait Kocián.
A vállalatról
A Notino Európa legnagyobb internetes kozmetikai és parfümáruház lánca. A cég története 2004-ben kezdődött amikor az alapítók megnyitották az első internetes boltjukat a Cseh Köztársaságban. A vállalat rövid idő alatt vált a szépségipar területén az e-commerce egyik legerősebb szereplőjévé. A Notino 2008-ban lépett a magyar piacra. A vállalat jelenleg 28 európai piacon működik, ahol többek között 26 saját üzletet is üzemeltet. A világ legnagyobb szépségápolási márkáinak, mint például a DIOR, Lancôme, Gucci, Yves Saint Laurent, Jean Paul Gaultier, Chloé, Estée Lauder és sok más márka hivatalos partnere. Portfóliójában több mint 1500 márka 83 000 terméke megtalálható.
A Notino éves forgalma 2021-ben meghaladta a 737 millió eurót. A vállalat évente több mint 75 millió terméket értékesít és 16 millió megrendelést bonyolít le. A karácsonyi szezonban előfordul, hogy egyetlen nap alatt akár 180 000 csomagot is kiküld.
A Notino célja, hogy a szépség elérhetőbbé váljon. Ezt nemcsak a páratlan választékkal, hanem a nagyszerű árakkal és a kiemelkedő szolgáltatásokkal igyekszik elérhetővé tenni mindenki számára. A vállalat kiemelkedő ügyfélszolgálattal, gyors és megbízható csomagkézbesítéssel, biztonságos és modern fizetési módokkal, valamint áttekinthető, vásárlóközpontú honlappal rendelkezik. Ezeket a szolgáltatásokat több mint 20 millió ügyfél értékeli Európa-szerte.