Nagyot nőtt a Kifli.hu 2021-ben

webshopok

A GKID nemrég közreadott 2021-es naptári évre vonatkozó e-Toplistájában a Kifli.hu produkálta a leglátványosabb mozgást. A “legnagyobb forgalmú online kereskedők” kategóriában az előző évhez képest 6 helyet előre ugorva, idén a 6. helyen végzett, olyan nagyvállalatokat előzve meg, mint az Euronics, a Decathlon vagy az Auchan. A cég most közreadta a 2021-es üzleti évre vonatkozó publikus adatait is.

A 2021-es üzleti Q1 már az új ügyvezető igazgatóval indult, Makkay Jánost Klekner Péter váltotta, aki korábban a Wildberries és a L’Oréal igazgatójaként szerzett sokéves tapasztalatot. Klekner Péter a magyar piacot is ismeri, hiszen 2016 és 2018 között a Phillips Hungary ügyvezető és kereskedelmi igazgatója volt. Belépésétől 2022 januárjáig a marketing igazgatói pozíciót is betöltve irányította a Kifli.hu-t.

“A céghez érkezve első és legfontosabb feladatomnak a kiszállítási időpontok elérhetőségének stabilizálását és a kiszállított áruk minőségének garantálását tartottam. Rengeteget változtattunk a logisztika és a raktározás folyamatain. A vásárlói észrevételek mentén formáljuk a céget, de minden döntésem adatalapú, az engem körülvevő csapat szakértelmében teljes biztonsággal megbízom.” – tette hozzá az ügyvezető.

Mit mutatnak a számok?

Összehasonlítva a 2020-as üzleti évvel, jelentős, 50% feletti átlagos növekedés látható.

A kiszolgált vásárlók száma a 2021-ben 33% -os emelkedést mutat. A rendelések száma éves szinten 68%-t növekedett, míg a bruttó árbevétel a 66%-ot emelkedett.

A cég saját állományú dolgozóinak száma közel százról bőven 200 fölé ugrott, amire szükség is van a folyamatos fejlesztésekhez, a sebesség megtartásához.

Az év folyamán növekedett a kiszállítási terület is, már közel 5000 négyzetkilométeren szállítják ki a kis- és nagybevásárlásokat, ez a budapesti kerületekkel, a megyei agglomerációval, a velencei és balatoni területekkel együtt 75 települést jelent. Ehhez már a raktárnak is bővülnie kellett, ami a nyár végén 4500 nm2-ről 9000 nm2 fölé emelkedett. A cég jelentőset invesztált a dolgozók szükségleteit és kényelmét szolgáló fejlesztésekbe, újabb öltözők és étkezők kerültek kialakításra.

Mit várnak a FY2022-től?

“Szeretnénk megtartani azt a lendületet, ami a céget jellemzi és hasonló, vagy még nagyobb növekedést produkálni. A hangsúly most a kiszállítási terület bővítésén, az ökolábnyom csökkentésén és a szolgáltatás minőségének biztosításán van.” – árulta el Klekner Péter.

Tények:

Naponta több mint 5000 rendelés

Több, mint 130 ezer vásárló

400 futár

225 CNG üzemanyaggal hajtott autó

14 000 termék – folyamatosan bővülő választék

Újratölthető csomagolású termékkör