Visszaszorulóban a készpénzes fizetés

trendek

A tavalyi fordulat után az idén is nyeregben maradtak a kártyás vásárlások. A K&H-sok a harmadik negyedévben 26 százalékkal többször fizettek kártyával, mint egy évvel korábban, a tranzakciók összege 28 százalékkal, az ATM-es készpénzfelvételek összege viszont mindössze 10 százalékkal nőtt. A teljes magyar piacra vonatkozó adatokból az látszik, hogy a kártyás vásárlások idén is megtartották fölényüket a készpénzfelvételekkel szemben: előbbiekre 4800 milliárdos forgalom jutott, míg az utóbbiakra 3943 milliárd.

A kártyás vásárlások térnyerését segítik az okostelefonos fizetési megoldások, idén havonta már több mint 1,6 millió alkalommal fizettek a telefonjukkal a K&H-sok, alkalmanként átlagosan több mint 11 ezer forintot. Továbbra is tartják az előnyüket a kártyás fizetések az ATM-es készpénzfelvételekkel szemben, ezzel újabb lépést tettek a magyarok a készpénzmentesebb gazdaságért – derül ki a K&H hivatalos jegybanki és saját adatokon alapuló összeállításából.

Az első félévben a magyarországi kibocsátású kártyákhoz köthető forgalom megközelítette a 4800 milliárd forintot, szemben a készpénzfelvételek 3943 milliárd forintos összegével. Először a múlt évben fordult elő, hogy a kártyás vásárlási forgalom meghaladta a készpénzfelvételekét, az idei adatok szerint továbbra is fölényben vannak a vásárlások. A kártyás fizetések térnyerését mutatják a hosszabb távú, teljes évekre vonatkozó adatok is. Az online kasszák adatai szerint 2015 és 2020 között 8,7 százalékról 22,4 százalékra nőtt a kártyás vásárlások aránya, ezzel párhuzamosan a készpénzes fizetéseké 90 százalékról 77 százalékra csökkent a szóban forgó időszakban.

„A legfrissebb adatok szerint a K&H bankkártyás ügyfelei is az országos trendekkel tartanak. 2021 harmadik negyedévében a kártyás vásárlások száma közel 37 millió alkalom volt, ami 26 százalékos növekedést jelentett 2020 azonos időszakához képest, az összegük pedig 28 százalékkal nőtt. Közben az ATM-es készpénzfelvételek értéke pedig 10 százalékkal emelkedett.” – tette hozzá Árva András, a K&H lakossági marketing szegmensének vezetője.

A K&H szakértői szerint a kártyás vásárlások térnyerését segítik az okostelefonos megoldások és az okosórás fizetések. Az Apple Pay már 2019 vége óta elérhető a K&H-nál, az androidos telefonokon használható Google Pay idén tavasszal debütált, szeptember 7-től pedig új távlatok nyíltak meg, hiszen a Wear OS alapú okosórával is tudnak fizetni a bank ügyfelei. A pénzintézet legújabb fejlesztése a Garmin Pay, amely szeptember 28-tól érhető el a K&H bank ügyfelei számára.

Árva András a teljes piacra vonatkozó adatokat idézve közölte: a mobiltárcás fizetések, az úgynevezett kártyalapú mobilfizetések száma és összege látványos növekedést mutat. Hozzátette: “Az idei első félévben közel 43 millió tranzakcióra több mint 254 milliárd forintos forgalom jutott, ami 88 és 95 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A már említett digitális megoldások népszerűségének köszönhetően a jövőben további emelkedés várható.”