Fontos terepe lehet a közösségi média az online vásárlásnak

trendek

Még jobban tarol a koronavírus-járvány megjelenése óta az online vásárlás, a minden korábbi módszernél hatékonyabb, közösségi platformokon megjelenő hirdetéseknek is köszönhetően. Az átalakulás a vevői szokásokat és elvárásokat is alapvetően megváltoztatta. A kulcs, hogy az online vásárlói döntés lépései egyetlen rendszeren belül, gördülékenyen kövessék egymást és ma már a mesterséges intelligencia használata is elengedhetetlen – tudtuk meg Gombár Györgytől, az Avaya Magyarország ügyvezetőjétől.

A vásárlás olyannyira áthelyeződött a virtuális térbe, hogy az Egyesült Államokban már van, aki autót, sőt ingatlant is személyes megtekintés nélkül, teljesen online vesz. Magyarországon 5 millióra tehető az online vásárlók száma az NRC piackutató felmérése alapján. Sőt, az idei év első felében már eddig 30 százalékkal nőtt az internetes vásárlások összértéke a tavaly első félévi értékhez képest a GKI kimutatása szerint. Az ünnepek közeledtével is egyértelmű az online vásárlás térnyerése: idén karácsonyra az NRC kutatása szerint az internetezők 90 százaléka vásárolt ajándékot az interneten és 35 százalék veszi biztosra, hogy még fog is.

A Facebook, az Instagram vagy a Pinterest a reklámozásnak már nem a jövője, hanem a jelene. A hatékonyságuk megkérdőjelezhetetlen: a személyre szabottság miatt ugyanis a hirdetések nem lógnak ki a felhasználók által megosztott tartalmak közül. A fiatalabb korosztály pedig kifejezetten ezeken a platformokon tájékozódik: egy pénzügyi szolgáltató felmérése szerint Közép-Kelet-Európában, beleértve Magyarországot is, a 18-24 éves korosztály 70 százaléka használja vásárláskor valamelyik közösségi mediumot elsődleges inspirációs forrásként.

Az a cég, aki nem kapcsol időben és nem lép ebbe az irányba, nem csak a fiatalokat veszíti el, hanem az idősebb korosztály jelentős részét is. Nem elég azonban megrendelni egy célzott hirdetést, és arra várni, hogy az eladások majd maguktól kilőnek. „Ha egy potenciális vásárlónak megtetszik egy termék valamelyik közösségi oldalon, akkor azonnal több információt akar, lehetőséget a vásárlásra és akár az ügyfélszolgálattal is kommunikálna. A vásárlás szakaszai közötti határok tehát teljes mértékben összemosódnak. Ehhez pedig olyan rendszerre van szükség, amely egyetlen helyen kezelni tudja a hirdetési, eladási és ügyfélszolgálati funkciókat” – magyarázta Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője.

Alapvető elvárás tehát, hogy az online vásárlás gyors és egyszerű legyen, ami kizárólag mesterséges intelligenciával (MI) támogatott rendszer segítségével érhető el. Ez tudja ugyanis rögzíteni és feldolgozni azt a hatalmas adatmennyiséget, ami az online vásárlásokhoz kapcsolódik: a keresési előzményeket, a vásárló érdeklődését, kérdéseit, igényeit. Így a vevő valós időben kapja a számára leginkább megfelelő válaszokat, és a személyes ügyintézők számára is minden információ azonnal elérhető a rendszerben.