Nagyot nőtt az e-kereskedelem Latin-Amerikában

trendek

Az e-kereskedelem növekedése világszerte felgyorsult, és erre a trendre Latin-Amerika sem volt immunis. Ennek ellenére a térségben továbbra is alacsony az elterjedtségi szint, és nagy lehetőségek előtt állnak azon internetes cégek, akik a fogyasztói út optimalizálásába fektetnek, és innovatív módszerekkel a pénzügyi megoldásokat is behozzák platformjaikba. A Fidelity International szakértői most az e-kereskedelmet és az iparág által a régió befektetői számára kínált izgalmas lehetőségeket vizsgálták meg.

A pandémia a négy fal közé szorította a mindennapi életünket és ezzel előremozdította a digitalizációs trendeket. Sokan kényszerültek arra, hogy rendszeres vásárlásaikat egyre inkább az interneten bonyolítsák. 2020-ban Latin-Amerika vált a leggyorsabban növekvő regionális e-kereskedelmi piaccá a világon, az eladások 37 százalékkal 85 milliárd dollárra nőttek. Ennek ellenére az e-kereskedelem penetrációja továbbra is alacsony a régióban.

Az e-kereskedelem elterjedtsége Brazíliában például a 2019-es 7,5 százalékról 2020-ra 12,5 százalékra nőtt, azonban becsléseink szerint ez még mindig jelentősen elmarad az olyan globális versenytársaktól, mint Kína (30%) és Dél-Korea (30%).

2025-re az e-kereskedelem elterjedtsége Latin-Amerikában várhatóan megduplázódik majd a mostani 8 százalékról 16 százalékra, a Fidelity az elkövetkező néhány évtizedben pedig arra számít, hogy ez az érték meghaladhatja majd az 50 százalékot.

Ez hatalmas növekedési pályát jelent az online vállalatok számára. A közelmúltban Brazília e-kereskedelmének négy vezető szereplője, a Mercadolibre, a B2W, a Magazine Luiza és a Via Varejo is beszámolt a 2020-as év negyedik negyedévének eredményeiről – összesítve 79 százalékkal növelték a bruttó áruértéket (gross merchandise volumen, GMV).

Érdekesség, hogy az e-kereskedelem magas elterjedtsége ellenére is lehetséges, hogy egyes országok online értékesítési volumene gyorsan emelkedjen, hiszen például Kína továbbra is gyorsan növekszik a bruttó áruértékben (GMV). A kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba negyedik negyedévi beszámolójában 18 százalékos GMV-növekedésről számolt be.

A logisztikai infrastruktúra fejlesztései ígéretesek

Logisztikai szempontból Latin-Amerika egy közismerten nehéz terep az ott működő vállalatoknak. A régió nagyon széttagolt, rossz közlekedési infrastruktúrával és komoly közúti forgalommal a nagyobb városokban. Ráadásul egyes országokban, így például Brazíliában, a magán szállítmányozási cégek nem nyújtanak országosan elérhető szolgáltatást, az állami postára hagyatkozni pedig gyakran hosszadalmas és kiszámíthatatlan szállítási időket jelent.

A vállalatoknak így a felhasználói elkötelezettség javítása és vásárlási gyakoriság növelése érdekében a teljesítési út javítására kell összpontosítani: ez magában foglalja a megrendelés beérkezését követő műveleteket, azaz a begyűjtést, a csomagolást és a szállítást is.

Számos cég, mint például a Mercadolibre és a B2W már kifejlesztették saját szállítási rendszerüket. Jellemzően saját raktárakat működtetnek és regionális magánszállítókkal működnek együtt az első és az utolsó mérföldes szállítás során (több kis cégnek adnak munkát egy olyan alkalmazáson keresztül, amely kiosztja a szállításokat). A Mercadolibre erőfeszítései különösen lenyűgözőek, hiszen brazíliai menedzselt hálózata ma már 79 százalékos penetrációval rendelkezik (ez 2019 negyedik negyedévében még csak 43 százalék volt), és 25 százalékos a fulfillment üzletágának lefedettsége.

A fintech integrációjának lehetőségei

A fintech megoldások integrálása a digitális pénztárcákon és online fizetés-feldolgozó rendszereken keresztül új utakat teremthet a jelentős és fenntartható növekedéshez a cégek számára. Latin-Amerika lakosságának csak 55 százaléka fér hozzá valamilyen pénzügyi vagy mobilfizetési szolgáltatóhoz, ami azt jelenti, hogy további 220 millió embert fizetési szolgáltatásokkal történő kiszolgálására kínálkozik még lehetőség. Ráadásul, ha a Brazíliához hasonló piacokon tapasztalt magas díjas banki modelleket és kamatokat tartjuk szem előtt, a piacra lépés lehetősége még nyilvánvalóbb. A Mercadolibre nemrég már megszerezte a pénzintézeti működéshez szükséges engedélyt Brazíliában, és a hitelezési piacra történő belépést fontolgatja külső szolgáltatók bevonásával.

Az emelkedő kamatlábak nem feltétlenül jelentenek rosszat a techrészvények számára

Miközben a gazdaságok fokozatosan újból megnyílnak, a piacok figyelme a piaci rotáció (az egyes szektorok részvényei közötti váltás) felé terelődött. Mindez még inkább aktuálissá vált az elmúlt hetekben, tekintve, hogy az USA 10 éves kötvényhozama emelkedett. Korábbi példák azt mutatják, hogy az emelkedő amerikai kamatlábak nem zárják ki, hogy az internetes és technológiai részvények jól teljesítsenek.

„Az elmúlt évtizedben két esetben fordult elő hirtelen és tartós emelkedés a hozamszintekben – 2012 júliusától 2013 decemberéig és 2016 júliusától 2018 novemberéig. Mindkét időszakban az olyan techcégek, mint például a Mercadolibre és az Amazon is jól teljesítettek. Tágabb értelemben emellett van ok arra, hogy továbbra is szkeptikusok maradjunk a magasabb globális kamatlábak tartósságát illetően, hiszen mind a fejlett, mind a fejlődő világ nagy részén nagyon magas szinten van az államadósság”- tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-európai igazgatója.

“Egyértelműen lustaság azt gondolni, hogy Latin-Amerika csupán a „régi iparágak” világa. Egyre több olyan izgalmas technológiai részvény áll rendelkezésre, amelyek sokszor a globális befektetők számára a radar alatt maradnak.