Távozik Jeff Bezos az Amazon vezérigazgatói posztjáról

nemzetközi

Jeff Bezos idén, a harmadik negyedévben távozik az Amazon vezérigazgatói tisztségéből és az igazgatótanács elnöke lesz.

Jeff Bezos – a világ egyik leggazdagabb embere – több időt és energiát akar fordítani filantróp tevékenységre, Blue Origin nevű űripari vállalatára és a tulajdonában álló Washington Post című napilapra. A vezérigazgatói posztot Andy Jassy, a felhőszolgáltatási divízió vezetője veszi át. Andy Jassy 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz mint marketing igazgató.

A legnagyobb technológiai vállalatok alapítói közül Jeff Bezos az utolsók között vált meg a vezérigazgatói tisztségtől. A Google társalapítói, Larry Page és Sergey Brin 2019-ben, az Oracle esetében Larry Ellison pedig 2014-ben vált meg a a mindennapos ügyvezetési feladatoktól. Bill Gates 2000-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, de 2008-ig részt vett a napi munkában, 2014-ig pedig már csak az elnöki feladatokat látta el. Gates tavaly végleg elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát, hogy jótékonysági munkájára összpontosíthasson – olvasható az MTI beszámolójában.