Mélyebben a zsebükbe nyúlnak idén karácsonykor a vásárlók

kutatás

Bár a pandémia kezdete óta a magyarok többsége árérzékenyebb, tavalyhoz képest idén valamivel többet, átlagosan 59 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra – mutat rá a Telenor országos, reprezentatív kutatása.

A Telenor megbízásából az Impetus Research által készített, nemre, korra, településtípusra és régióra nézve reprezentatív országos kutatás alapján a magyarok többsége a pandémia kezdete óta árérzékenyebb lett, 35 százalékuk pedig többet vásárol online. Ugyanakkor tavalyhoz képest 64%-ról 71%-ra emelkedett azoknak az aránya, akik nagyjából ugyanannyit vagy többet fognak karácsonyi ajándékra költeni, mintha nem lenne járványhelyzet. A becsült átlagos költés idén 59 ezer forintnak felel meg, ami némi növekedést jelent a tavalyi 55 ezerhez képest.

Az ajándékozásra ebben az évben is időben felkészülünk: a kitöltők több mint fele már novemberben vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt; idén valamivel többen terveznek így is, vagy nagyobb részt ilyen módon is vásárolni (52% vs. 47%). Online beszerzésnél a többség igyekszik korábban megrendelni az ajándékot, mert fél, hogy a kiszállításban lehetnek fennakadások. Bár 44% figyeli a karácsonyi akciókat, ajánlatokat, a klasszikusan az adventi bevásárláshoz kapcsolódó Black Friday-nek csak 20% tulajdonít fontos szerepet.

A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé továbbra is a ruhák (50%), elektronikai cikkek, kiegészítők (46%) és a játékok (42%) tartoznak, a tárgyi ajándékokat pedig az utalványok (25%) és az élmények (13%) vagy utazások (8%) követik. Elektronikai cikkek közül a válaszadók leggyakrabban fejhallgatót/fülhallgatót (22%), okostelefont (20%), telefontokot vagy kijelzővédő fóliát (16%) vásárolnak karácsonyra, okosórával pedig 15% tervez.

Mobilkommunikációs eszközt – mobilt, tabletet, okosórát – főként a párjuknak (43%) vagy gyermeküknek (41%) ajándékoznak a magyarok, és kétszer többen terveznek ilyet vásárolni a szüleiknek (24%), mint saját maguknak (12%). A mobileszközt ajándékozni tervezők negyede fontolgatja, hogy esetleg új előfizetéssel veszi meg a mobilját, amit többségük az elérhető akciós ajánlatoktól tesz függővé.