A fuvardíjak miatt drágább lehet a karácsony

kutatás

A globális ellátási lánc akadozása egyelőre nem veszélyezteti a lakossági csomagok kiszállítását, ugyanakkor a növekvő üzemanyagárak már most is visszaköszönhetnek a fuvardíjakban. Ráadásul nyakunkon a karácsonyi dömping, amikor a fuvarozócégek kapacitásai beszűkülnek. Hannya Ernesto, a hazánkban már két egységgel rendelkező Mail Boxes Etc. (MBE) postai és csomagküldő hálózat ügyvezetője elmondta, azért nem ajánlott kivárni az utolsó pillanatig az ajándékok megrendelésével vagy küldésével, mert a rövidebb szállítási határidő magasabb szolgáltatási szintet képvisel, azaz arányosan többet is kell fizetni érte.

A sajtóban mostanra napi szinten olvashatunk arról, hogy a globális ellátási lánc akadozása térdre kényszerített különböző szektorokat, de a magánfogyasztók ezt még Magyarországon nem feltétlenül érzékelik a hétköznapokban. Ez a probléma alapvetően a gyártó-összeszerelő és termelőcégeket érinti, hiszen alapanyag, alkatrészhiányban szenvednek, illetve a kereskedelmi láncokhoz így nem érkeznek meg időben a berendelt termékek sokszor készlethiányt okozva ezzel.

Hannya Ernesto, a MBE Magyarország ügyvezetője szerint a kiscsomag logisztikánál a fogyasztók inkább megérezhetik az üzemanyagárak emelkedését, a fuvardíjakba ugyanis jellemzően minden vállalat beépít egy lebegő pótdíjat, amit az üzemanyagár mindenkori világpiaci árához igazítanak. Bár ez kismértékű, de jelen van a megrendelőkre terhelt költségekben.

Észnél kell lenni karácsony előtt

A szakértő azt mondta, a karácsonyi rendelésekkel összefüggésben nincs különösebb ok az aggodalomra, mert az online kereskedelmi logisztika egy dinamikusan fejlődő területe a szegmensnek, amibe az elmúlt években a szállítócégek komoly összegeket invesztáltak. Hozzátette ugyanakkor, az év végi hajrában a kapacitások a kereslet növekedése miatt nagyon beszűkülhetnek, amit az emberek a pénztárcájukon is megérezhetnek.

„A kiskereskedelmi szállítmányozás szezonális, az év utolsó három hónapjára koncentrálódik, itt történik meg a csomagküldések túlnyomó többsége. Az ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, milyen hálózatot vesz igénybe a megbízó. Mint minden más szolgáltatói területen, úgy a szállítmányozásban is más-más ár- és szolgáltatási szintet nyújtanak a cégek, aminek komoly hozzáadott értéke is tud lenni” – magyarázta.

Hannya Ernesto szerint a magyarok alapvetően árérzékenyek és online rendeléskor nem figyelik, milyen cég szállítja majd házhoz a csomagjukat. Karácsony közeledtével viszont ennek hatványozott fontossága is lehet, mert ha valaki túl későn kap észbe, olyan szállítmányozót kell választani, ami tudja tartani a szűk határidőt, ez viszont több pénzbe is kerül.

Felhívta rá a figyelmet, hogy a légi fuvardíjak drasztikus emelkedése miatt a Wishről és az Alibabáról rendelt csomagok vasúton érkeznek, amikre heteket, esetekben hónapokat kell várni, így onnan már most sem érdemes karácsonyi ajándékban gondolkozni.

Megnyitott a „magánposta” második egysége Budapesten

A Mail Boxes Etc. a világ első számú független postai és üzleti szolgáltatási hálózata, amelynek fő profilja a küldemények, dokumentumok, csomagok kezelése, feladása, szállítása és csomagolása. Hannya Ernesto elmondta, elsősorban kis- és középvállalkozásoknak, valamint magánszemélyeknek nyújtják tanácsadással, igényfelméréssel egybekötött szolgáltatásukat, mindezt rejtett költségek nélkül, fix árakkal.

Az üzleti szolgáltatás ugyan hazánkban új, Nyugat-Európában és a tengerentúlon már bizonyított. A céget az Amerikai Egyesült Államokban alapították 40 évvel ezelőtt, de 1996 óta olasz tulajdonban van. Jelenleg több mint, háromezer egységgel rendelkeznek globálisan és minden héten nyílik a világon valahol egy új MBE központ.

A legutóbb épp a fővárosban, az Oktogonnál nyílt egy „magánposta” hivatal, ami a XIII. kerületi egység után a második Magyarországon. A franchise tovább is szeretne terjeszkedni: csak az elkövetkező években 18 új központot létesítenének, a középtávú cél pedig az, hogy Budapest összes kerületében és minden megyeszékhelyen jelen legyenek.